Humuszszint
A talajban található szerves anyag állandó lebontó, átalakító és képződési folyamatoknak van kitéve. Amennyiben nem folyamatos a szerves anyagok pótlása, és a talaj humusztartalma egy bizonyos szint (talajtípustól függően 1,5 – 2,5 %) alá esik, csökken a talaj termékenysége és termelőképessége. A használat következtében fellépő humuszveszteséget a humuszgazdálkodás értelmében szerves anyag, mint pl. tarlómaradványok visszaforgatásával, vagy szerves trágyák hozzáadásával, illetve a megfelelő vetésváltás alkalmazásával pótolhatjuk. Amint egy természetes állapotú talajt használatba veszünk, a humuszszint változása elsősorban a talajművelés gyakoriságától és intenzitásától függ.
A humuszmérleg elsősorban a kultúráktól és a vetésváltástól függ. A kapásnövények (burgonya, répa) és a kukorica humuszfogyasztó kultúrák (negatív humuszmérleg), a gabonafélék a gyökér- és a tarlómaradványok bedolgozása esetén humusz-semlegesek (kiegyenlített humuszmérleg), míg a gyep növeli a humusz mennyiségét (pozitív humuszmérleg). Éppen ezért kedvező, ha a kapás növényekkel és a kukoricával vetésváltásban lóherét vetünk. A növényi maradványok, mint a gyökerek, szár(tagok) és a levelek hozzájárulnak a lebontott humusz pótlásához.
A trágyázás jelentősen hozzájárul a humusztartalom fenntartásához. A műtrágyázás, különösképpen a nitrogénműtrágyák, először a humusz fokozott lebontását eredményezi (priming effect), ám ezt követően a növekvő mennyiségű növényi maradvány és szerves trágya visszapótlása miatt a talaj humuszban folyamatosan gazdagszik. A szerves trágyák közül mindenekelőtt a szalma, az istállótrágya és a komposzt bizonyult hatékony humuszforrásnak.